Határország - Radikális színházi felolvasóest

Radikális színházi felolvasóest

Radikális Szabadídő SzínházRadikális Szabadídő Színház  
kortárs észt prózákból
- A Társalgó Napok keretében –

2005. március 31. 19 óra
Társalgó Galéria,Keleti Károly u. 22.
(bemutató: 2004. december 8.)

Előadják:
Gyimesi Judit, Pia Taremaa, Bakajsza Gábor, Formanek Csaba

Szerkesztette: Csüllög Edina
Rendezte: Formanek Csaba

A rendezvény a HEEMP észt-magyar kulturális egyesülettel együttműködve jött létre.

A belépés ingyenes!

Tájak. Le kellene tudnunk írni legalább egy tájat: azt, amelyik azzá tett minket, akik vagyunk.
Talán egy különös levélváltás, talán ha megkeresnénk a jelmezünket. Két férfi, egy nő. Akár mi is lehetnénk, akár ti is voltatok már.
De kinek szól a levél? Mindig a másiknak.



A Határország című produkcióval az a célunk, hogy a felolvasóestek sokszor feszélyezett, esetenként halálosan unalmas világával szemben, igazi életre keltsük a hozzánk közel álló szövegeket, és az irodalom lehetőségeit a színház „ripacskodó” közegében továbbterjesszük, némi sajátos olvasatot kínálva két, egymással látszólag semmi kapcsolatban nem álló szövegrészlet között.
Az észt estet immár negyedik alkalommal rendezzük meg. Mindig más helyszínen, más körülmények között, másféle közönségnek. Eddig az Idegennyelvű Könyvtár és a szolnoki megyei könyvtár szolgált helyszínként, majd - merész váltással - a Szimpla kert kocsmája. A Társalgó Galéria impozáns belső tere újabb változásokra ihlette sosem nyugvó képzeletünket és testi mivoltunkat: lesz benne igazi Super8-as filmvetítés, tánc és élő zene. Valamint, ahogy ez lenni szokott, groteszk és lírai elemek, szerelem enyhe homoszexuális asszociációkkal, no és persze az északi népekre olyannyira jellemző íz: a természeti képekkel érzékletesen megrajzolt elmúlás. Mindez egy kockázatos formában, az improvizáció friss, fiatalos lendületével, a szavak mellett mozgással, képekkel, figurákkal.

A hangulatot tehát igyekszünk megteremteni, a Ti dolgotok csak annyi, hogy gyertek el, füleljetek, szemléljetek, éljetek át; valamint rágcsáljátok, kortyoljátok, amit a helyszínen találtok, aztán pedig oldódjatok fel, és ismerkedjetek meg, tehát: TÁRSALOGJATOK egymással!

Radikális Szabadidő Színház:

2002 tavaszán alakult társulatunk az ELTE BTK-n működik. Munkánk alapját a kísérletezés és az improvizáció képezi. A színházat közösségi eseményként gondoljuk el, ami egyszeri és megismételhetetlen. Rituális összecsapás, profán illetlenség és intellektuális összekacsintás.

További információ:
http://www.radika.uw.hu
radikalis@freemail.hu,
tel: 70/317-80-55